BMI Förderung
Hantechnika pályázat Hársfadombon
   Hangtechnikai eszközök beszerzését támogató pályázat segítségével iskolánk önálló stúdió felvételre és rendezvény hangosításra lett képes.

Általános tapasztalata lehet mindenkinek szabadtéri rendezvények esetén, hogy szinte lehetetlen olyan hangosan beszélni, amit már 10-15 ember is jól hall. ha van is valami hangosítás, az egy-két mikrofonra korlátozódik és ha egy kórust állítunk a megemlékezésen a nézők elé, az alig vagy sehogyan sem hallatszik. Ezen az alapvető követelményen segített minket a pályázat által beszerzett komoly hangosítás.

Szeretjük hallani, amit közvetítenek felénk, ez egy alapvető követelmény már az iskolások számára is. Hársfadombon van mit hangosítani. Komoly zenei élet, énekes és hangszeres gyermeksereg készül rendszeresen fellépéseinkre, komoly színpadi megjelenés, vers, megemlékezések a településen és azon túl is.

A hangtechnikai eszközöket iskolánk rendezvényeire optimalizáltuk. Képesek lettünk önállóan és gyorsan reagálni hangosítási kihívásokra. Kisebb egységekre szétszedhető rendszert rövid betanítás után bármelyik tanár kolléga tudja telepíteni.

Vezetéknélküli mikrofonokkal gyors helyváltoztatást érünk el. Könnyedén tudjuk a nagyobb létszámú fellépő gyerekek között megoldani a hangosítást.