ÖKO iskola

„A természet hatalmas, az ember parányi,

ezért aztán az ember léte attól függ,

milyen kapcsolatot tud teremteni a természettel…”

Szent- Györgyi Albert

 

Intézményünk 2023. májusában nyerte el az ÖKOISKOLA címet, így az addig is fontos feladatok még kiemeltebb szerepet kaptak: a környezettudatos szemlélet formálása, az egészséges életmódra nevelés és a fenntarthatóság megjelenítése a mindennapi oktató munkában.

A környezeti nevelés átfogó célja, hogy elősegítse a tanulók környezettudatos magatartásának, életvitelének kialakulását annak érdekében, hogy később képesek legyenek a környezet megóvására, elősegítve ezzel az élő természet fennmaradását, a fenntartható fejlődést. Ezért fordítunk különös figyelmet tanulóink természettudományos gondolkodásmódjának fejlesztésére. Ha érzékennyé válnak környezetük állapota iránt, akkor képesek lesznek a környezet természeti és ember alkotta értékeinek felismerésére és megőrzésére. A környezeti nevelés során célunk, hogy ismerjék meg azokat a jelenlegi folyamatokat, amelyek következményeként bolygónkon környezeti válságjelenségek mutatkoznak. Ismerjék fel a társadalmi-gazdasági modernizáció egyénre gyakorolt pozitív és negatív hatásait a környezeti következmények tükrében. Értsék a fogyasztás és a környezeti erőforrások kapcsolatát, a fenntartható fogyasztás elvét. Kapcsolódjanak be közvetlen környezetük hagyományainak, értékeinek megőrzésébe, gyarapításába. Életmódjukban a környezeti károk megelőzése, a felelősség, a természet tisztelete váljék meghatározóvá.

A fenntarthatóság pedagógiájában a környezettudatos gondolkodás, életmód kialakítása, elmélyítése prioritást élvez, együttműködve a fenntartóval, a település önkormányzatával, más intézményeivel, a szülői munkaközösséggel, társadalmi szervezetekkel. Szeretnénk, ha tanítványaink számára a helyes szokások, a környezettudatos magatartás természetessé és otthon is napi gyakorlattá válna.

Célunk és egyben legfontosabb feladatunk a tanulók megfelelő környezeti hozzáállásának, a környezetüket óvó, a környezetért felelősséget érző magatartás, attitűd kialakítása. Iskolánk természeti környezete arra kötelez bennünket, hogy megismerjük, megőrizzük értékeit, ápoljuk hagyományait.

Különböző elméleti és gyakorlati tevékenységek: előadások, vetélkedők, mozgásos feladatok, kirándulások, túrák, kerti foglalkozások, kézműves alkalmak, témanapok, versenyek segítik céljaink elérését, a tanulóink környezeti- és egészségnevelését. Munkatervünk az intézmény pedagógiai programjával összhangban határozza meg azokat az eseményeket, feladatokat, amelyek segítségével közösen tehetünk egy élhetőbb, zöldebb jövőért.

ÖKO munkatervek
Öko munkaterv 2023/2024.
ÖKO munkaterv 2024/2025.
ÖKO munkaterv 2025/2026.
Beszámoló - Fenntarthatósági munkaterv 2022/2023.
Beszámoló - ÖKO munkacsoport 2023/2024.
Beszámoló - ÖKO munkacsoport 2024/2025.