
Mi is a diákönkormányzat?
A diákönkormányzat definíciója a következő:
A Diákönkormányzat (DÖK) a tanulók és/vagy tanulóközösségek és/vagy diákkörök által létrehozott, a tanulók érdekeinek képviseletére, jogaik és érdekeik érvényesítésére és igény szerint közös tevékenységük szervezésére alakított szervezet.
A definícióból következik, hogy a DÖK-öt diákok, diákok csoportjai alakítják meg és működtetik. A DÖK nem csupán egy csapat diák: ideális esetben előre lefektetett célok érdekében dolgozó, feladatukat pontosan ismerő diákok szervezete.
Mit csinál a diákönkormányzat?
Mivel a diákönkormányzat a diákok szolgálatában működik, céljait, tevékenységét a diákok igénye határozza meg. A DÖK célokat fogalmaz meg magának, ezeket valamilyen folyamat, tevékenység révén eléri, megvalósítja.
A DÖK tevékenységeit alapvetően négy csoportba sorolhatjuk:
A DÖK alapvető feladata a diákok érdekeinek védelme, jogainak érvényesítése. Ide tartozik a problémafeltárás, a diákság képviselete, részvétel fegyelmi eljárásokban, részvétel az iskolai élet szabályainak alakításában.
A diákönkormányzatok szinte minden esetben szerveznek különböző programokat az iskolában. Ezek lehetnek sportversenyek, ünnepi műsorok, délutáni rendezvények, diáknapok. A törvényben biztosított egy tanítás nélküli munkanap programjának megszervezése a DÖK egyik fontos feladata.
A DÖK mint szervezet gazdálkodik különböző erőforrásaival. Saját vagyonának felhasználása, az iskola által rendelkezésre bocsátott eszközök hasznosítása, pályázatok írása és az adományszervezés tartozik ide.
A működéssel kapcsolatos információk terjesztése, a programok reklámozása fontos a DÖK sikeres működéséhez. A jó DÖK megfelelő kapcsolatot ápol a pedagógusokkal, az iskola vezetésével, a diákokkal, diákszervezetekkel, az iskolai élet minden érintettjével.
DÖK képviselők
2025/2026. tanév
5. osztály: Farkas Noémi, Gonda Hanna, Tóth Flóra, Vas Lóránt
6. osztály: Baksa Lara, Juhász Lídia, Molnár Dézsi Martin, Paizs Péter
8. osztály: Homa Hanna, Horváth Boglárka
|
Hársfadombi Általános Iskola
|
Iskolánk Vezetősége
|
![]() |
© 2018 Minden jog fenntartva |
||