Wait when page loaded

NEMZ-N-20-0184 "DEUTSCH IMMER UND ÜBERALL MIT ERLEBNISSEN"

logo
Német Nemzetiségi Tábor Várolsődön

A tábor Városlődön az Iglauer Parkban került megszervezésre 2020. július 19. és 24. között. 32 fő tanuló és 6 fő kísérő pedagógus vett részt a héten. A programok kialakításánál fontosnak tartottuk a német nyelv használatát és a nemzetiségi hagyományok hangsúlyozását.

Ennek érdekében délelőttönként a német nyelvtanár kollégák foglalkoztatták a gyermekeket, délutánonként, és esténként pedig olyan programokat szerveztünk, amelyek által elmélyedhettünk a német kultúrában, hagyományokban és népszokásokban.

1.nap: Megérkezés után mindenki elfoglalta szálláshelyét, majd ismertettük a tábor szabályait. Csapatépítő, ismerkedős játékokon keresztül alapoztuk meg a hangulatot.
2. nap:„Ruha teszi az embert” – „ Kleider macht Leute…”

A délelőtti foglalkozáson a kékfestés hagyományával ismerkedhettünk meg, majd kékfestő nyomda segítségével készítettek a gyerekek mintákat. Fakanálbábokat öltöztettünk kékfestő ruhába, beszélgettünk az öltözet, viselet jelentőségéről.
Délután helytörténeti túrán vehettünk részt, ahol történelmi portya keretében megismerhettük Városlőd történelmét és nevezetességeit: Die Geschichte von Waschludt.
Este Liederabendet tartottunk, aminek keretében német nemzetiségi dalokat ismertettünk meg a gyerekekkel.

3. nap: „A házam a váram!” – Wie lebten die Ungarndeutschen?
Délelőtt megismerkedtünk a településformákkal és megnéztük, hogyan éltek elődeink a falvakban, milyen berendezési tárgyakat használtak akkoriban. A gyerekek csoportokban elkészítették saját szülőfalujuk településtérképét, majd németül jelölték a főbb intézményeket.
Délután kisvonatozás közben megismerhettük a magyarországi németek életét Veszprém megyében (Das Leben der Ungandeutschen im Kornitat Veszprem).
Este folytattuk a német dalok tanulását, amelyet táncházzal egészítettünk ki, ahol a magyarországi német tánckultúra anyagából válogattunk (Tanzabend).

4. nap: Élet a ház körül – „Rund um das Haus”
Reggeli után megismertettük a gyerekeket a hagyományos házi munkával. Szabás-varrás keretében illatzsákot készítettünk, majd gyógynövények, szárított gyümölcsök felhasználásával kis teás zsákok is készültek. Régi labdajátékot is megismerhettek a tanulók, sőt a labdát ők maguk hozták létre.
Ebéd után barangoltunk a Bakonyban, a túravezetőnk segítségével megismerhettük az őshonos növényeket és lelőhelyüket is.
Látogatást tettünk a Városlődi tájházban, ahol a tárlatvezetőnek köszönhetően a tárgyak helyi tájnyelvi elnevezését is megismertük.
A napot hagyományőrző játékokkal (Spielabend) zártuk. Természetesen a már jól ismert dalok és előző nap megtanult tánclépések sem maradtak el.

5. nap: „Bewege dich”! Csapatjáték németül. Ezt a napot a Sóbri Jóska kalandparkban töltöttük. Este a hét folyamán tanult és megkedvelt német dalokat énekeltük (Abschiedsabend mit Lagerfeuer) és a már jól ismert tánclépéseket elevenítettük fel. Tábortűz mellett összegeztük, hogy milyen élményekkel gazdagodtunk a héten.

6. nap: A tábor elhagyása után Pápának vettük az irányt, ahol a Kékfestő Múzeumban élőben is láthattuk, amit a hét elején elméletben megtanultunk. Ezután Herenden a Porcelánmanufaktúrában nézhettük meg lépésről lépésre a porcelánkészítés és festés folyamatát.
A késő délutáni órákban tele élményekkel, feltöltekezve, de fáradtan érkeztünk haza.A táborszervező és kísérő pedagógusok: Bernvallnerné Sárközi Judit, Kellermann Gitta, Popovics Adrienn, Szabó Julianna